Béke, béke

Úgy ragyogtál, úgy feküdtél a dombok felett, te Nap, olyan szőkén, olyan szépen, úgy pihentél, olyan elégedetten, hogy távolról néztek csak a felhők, a repülőgépek vonalai melletted, pántlikák, megfeszülve figyelt a föld, egy pillanatra az összes fűszál visszafojtotta a lélegzetét, és nem pislogott volna a világért sem semelyik ház, semelyik ablak, le ne maradjanak rólad, egy pillanatról sem akartunk lemaradni semmiképp, néztelek, és veled szemben a másik domb felett a Hold, fehér, halvány, szelíd, szelíd volt, mint egy hóvirág, meghatódtam, meghatott, olyan békés volt, béke, béke, hogy nem tudtam levenni róla a szemem. - BuktaRT