Úgy kóválygok magamban, mint valami barlangban, tapogatózva, mint amikor egy idegen szobában hirtelen kialszik a villany, megyek a fal mentén, egy-egy lépést, egy-egy kéznyújtásnyira. Üreges vagyok, mint egy csokimikulás, de nem olyan kemény, inkább furán rugalmas, mint egy gumicukor. Kényelmes járás esik bennem. Nem látok, csak tapintgatom magam belülről, ezt a langyos pulzáló falat. Figyelek. Ez mi itt? Ezt szereted? Ez jó neked? És ez? Ez csikis? Jó!! Ez egy szép emlék, igen. Ez? Ez igazából nem is érdekel. Te félsz itt? Ez félelem. Ez meg… ez harag. Mennyi. Ez itt fáj. Ez meg vérzik. Meleg ragacs a tenyeremen. Ezt nem tudom meggyógyítani. Ezt nem. Visszahúzom a kezem. Távolabb megyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése